Üdvözöljük a BGA Komárom, s.r.o. honlapján!
Megjelent a meghívásos „A felvidéki óvodafejlesztés megvalósítására kiírt pályázat”

„A felvidéki óvodafejlesztés megvalósítására kiírt pályázat” 

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

 

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: BGA Zrt.) - a BGA Felvidék Kft. közreműködésével – a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény (a továbbiakban: BGA tv.), valamint annak végrehajtásáról szóló 367/2010. (XII.30.) Korm. rendelet alapján meghívásos pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap 2018. évi „Nemzetpolitikai célú támogatások” előirányzat terhére az alábbiak szerint:

 

1.               A pályázat célja:

Jelen pályázat célja magyar nyelvű, szlovákiai települési önkormányzati fenntartású óvodák ingatlan-beruházásainak és eszközfejlesztésének támogatása. A felhívás a nemzeti (nyelvi és kulturális) identitásformálás alapjaként magyar nyelvű óvodák működését kívánja ösztönözni, mivel a nemzeti megmaradás egyik legfontosabb színtere és első lépcsőfoka a magyar nemzetiségű nevelést biztosító óvoda.

 

2.               A pályázati felhívás tárgya:

Szlovákiai, magyar nyelvű, települési fenntartású óvodák ingatlan-beruházásainak és eszközfejlesztésének (a továbbiakban: projekt) támogatása.  

 

3.               A pályázatra meghívottak:

Magyar nyelvű óvodákat működtető szlovákiai települések.

Jelen pályázati felhívásban kizárólag az 1. számú mellékletben felsorolt települések nyújthatnak be pályázatot.

 

4.               Támogatható kiadások:

4.1. Felhalmozási kiadások: beruházás, felújítás, eszközfejlesztés.

4.2. A felhalmozási kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódó szolgáltatások (banki, hatósági, eljárási, szakértői költségek).

A beruházáshoz közvetlenül kapcsolódó minden kiadás értéknövelő jellegű.

 

5.               Nem támogatható kiadások:

5.1   Személyi jellegű kifizetések

5.2   Dologi kiadások

 

6.               A pályázat benyújtásának általános feltételei, szabályai

6.1   Támogatás igénybevételére jogosultak a pályázati felhívás 1. számú mellékletében felsorolt települések, de nem részesülhetnek támogatásban azon települések:

6.1.1    amelyek az adott pályázat megjelentetését megelőzően a Bethlen Gábor Alap vagy a határon túli magyarok támogatását szolgáló bármely fejezeti kezelésű előirányzat terhére kiírt pályázatban valótlan vagy megtévesztő adatot szolgáltattak, valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított tartalmú okiratot használtak fel, illetve az elnyert pályázat alapján kötött szerződést - nekik felróható okból - maradéktalanul nem teljesítették (ide értve azt is, hogy elszámolási kötelezettségüknek nem tettek eleget), vagy amelyek a céljelleggel nyújtott támogatást nem a rendeltetésének megfelelően használták fel, és az ebből eredő visszafizetési kötelezettségüknek nem tettek eleget, valamint amelyek a pénzügyi támogatás felhasználásával kapcsolatosan előírt elszámolási vagy számadási kötelezettség teljesítésekor valótlan tartalmú nyilatkozatot tettek, illetőleg valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított okiratot használtak fel,

6.1.2    amelyeknek a Bethlen Gábor Alappal szemben lejárt fizetési kötelezettségük áll fenn, illetve lejárt határidejű – nem teljesített – elszámolási kötelezettségük áll fenn,

6.1.3    amelyek adósságrendezési rendszer, vagy kényszerfelügyelet alatt állnak

6.1.4    amelyek vezető tisztségviselője (képviselő testület tagja, polgármester) olyan szervezetnél töltött be - a pályázat benyújtását megelőző 2 éven belül - vezető tisztséget, amely szervezettel szemben a 6.1.1-6.1.3. pontban meghatározott kizáró ok valamelyike fennáll.

 

7.               Igényelhető támogatás

7.1   2017. szeptember 15-én a statisztikai hivatalhoz bejelentett gyermeklétszám alapján egy gyermek után igényelhető támogatás legmagasabb összege 1.500.000 forint.

7.2   A finanszírozás módja: 100%-os támogatási előleg nyújtása mellett, utólagos beszámolási és elszámolási kötelezettséggel.

7.3   A pályázat kiírója nem teszi kötelezővé az önrész bemutatását.

 

8.               A pályázat megvalósítási paraméterei:

8.1   Megvalósítási időszak: 2018. január 1. -2019. március 31.

8.2   A pályázat benyújtási ideje: 2018. április 27 - 2018. május 2, 16.00 óra közép-európai idő szerint.

8.3   Elszámolási határidő: a támogatott program megvalósítását követő 30 napon belül, de legkésőbb 2019. április 30-ig szükséges a szakmai és pénzügyi beszámolót benyújtani a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszer (a továbbiakban: NIR) segítségével.

8.4   Előrehaladási jelentés: a 25.000.000 Ft-ot elérő, illetve azt meghaladó ingatlan létrehozására és fejlesztésére irányuló beruházások esetén háromhavonta előrehaladási jelentés benyújtása szükséges a támogatásból finanszírozott munkálatok ellenőrzésére.

8.5   Váltó: a 20.000.000 Ft-ot elérő, illetve azt meghaladó támogatások esetében saját váltó biztosítása szükséges, melynek érvényességi ideje a támogatás elszámolási határidejét követő 120 napig tart. A váltó követelést megtestesítő értékpapír, mely alapján a támogatott vállalja, hogy amennyiben a támogatási szerződésben vállalt bármely kötelezettségének – ideértve különösen a beszámoló benyújtására vonatkozó kötelezettségét – nem tesz eleget, a támogatási összeget meghatározott módon és időben visszafizeti a BGA Zrt. részére.

8.6   Biztosíték: az 50.000.000 Ft-ot elérő, illetve az azt meghaladó ingatlan létrehozására és fejlesztésére irányuló beruházások esetén a támogatottnak a projekt megvalósulását követően az ingatlan fedezeti értékének megállapítására az adott államban a tevékenység végzésére feljogosított, engedéllyel rendelkező értékbecslő által kibocsátott értékbecslést szükséges készíttetnie, és a kifizetett támogatás mértékének 50%-áig, első ranghelyű jelzálogjogot kell bejegyeztetnie a BGA Zrt., mint jelzálogjogosult javára.

8.7   Fenntartási kötelezettség: a támogatott a támogatás segítségével létrehozott beruházást a megvalósítástól számított 10 évig a támogatás céljának megfelelően köteles használni, azokat 10 éven belül csak az Alapkezelő előzetes, írásbeli engedélye alapján idegenítheti el, terhelheti meg, adhatja bérbe.

8.8   A projekt megvalósítása során a támogatottnak figyelemmel kell lennie a Szlovák Köztársaság vonatkozó törvényeire, különös tekintettel a közbeszerzésre vonatkozó jogszabályokra.

 

9.               A pályázat benyújtásának formája:

A pályázat benyújtása elektronikus (e-pályázat) formában történik a a NIR segítségével. Elérhető: nir.bgazrt.hu oldalon vagy a BGA Zrt. és a BGA Felvidék Kft. honlapjáról. 

A pályázati csomag elemei:

  • pályázati felhívás
  • pályázati (elektronikus) adatlap és mellékletei 
  • 2018. évi Pályázati és elszámolási útmutató (továbbiakban: Útmutató)
  • Általános Szerződési Feltételek
  • Meghatalmazás

10.            A pályázat benyújtásához szükséges adatok, dokumentumok, formai követelményei:

 

10.1              PÁLYÁZATI ADATLAP

A NIR-ben kitöltött és beadott pályázati adatlap. Az adatlap részeként kerülnek feltöltésre a pályázat mellékletei.

Csatolandó mellékletek:

A megelőző három évben (2015-2018. évben) a Bethlen Gábor Alapból támogatást nyert pályázók három melléklet benyújtásával pályázhatnak:


  • 2018. évben kiállított hatósági nyilvántartásba vételről szóló igazolás,
  • nyilatkozat arról, hogy a pályázatban megadott információk, a benyújtott mellékletek valódiak és hitelesek (a nyilatkozat letölthető a NIR-ből, melyet aláírva és lepecsételve szükséges feltölteni a pályázathoz)
  • projektterv (aláírva, lepecsételve pdf. formátumban szükséges csatolni a NIR-be).

Amennyiben a pályázó a pályázat benyújtását megelőző három éven belül több alkalommal nyújtott be pályázatot és az általa korábbi pályázatához csatolt, az aláírásának hitelességét igazoló dokumentumban, illetve a létesítő okiratában foglalt adatokban nem történt változás, akkor ezen dokumentumok újbóli benyújtása mellőzhető. A pályázónak ebben az esetben nyilatkoznia kell, hogy az e pontban foglalt dokumentumok adataiban nem történt változás. 

Amennyiben valamely hatósági engedélyt a támogatott pályázó a támogatott tevékenység egyes elemeinek megvalósítását követően tudja csak beszerezni, akkor a támogatott tevékenység megkezdéséhez szükséges hatósági engedélyek meglétéről elég nyilatkoznia. A további hatósági engedélyek meglétét az Alapkezelő a támogatott tevékenység megvalósítására vonatkozó beszámoló keretében ellenőrzi. 

Azon pályázóknak, akik a Bethlen Gábor Alapból a 2015-2018. évben nem részesültek támogatásban, az alábbi dokumentumokat szükséges feltölteniük az elektronikus pályázati adatlap mellékleteként a NIR-be:

 

10.2.    LÉTESÍTŐ OKIRAT

A hatályos alapszabály, alapító okirat, vagy más létesítő okirat, vagy jogszabályban meghatározott nyilvántartásba vételt igazoló okirat, mely tartalmazza a pályázó adatait, különös tekintettel annak törvényes képviseletére jogosult személyek körére és a szervezet székhelyére.

 

10.3.    ALÁÍRÁS IGAZOLÁS

A pályázatban a pályázó törvényes képviselőjeként megjelölt, azon személy aláírását igazoló okiratot (aláírási címpéldány vagy banki karton), aki a Nyilatkozat c. mellékletet aláírja illetve nyertes pályázat esetén szerződést köt a BGA Zrt.-vel. Amennyiben az aláírás bélyegzőlenyomattal együtt érvényes, abban az esetben minden aláírandó irat esetében a bélyegző használata kötelező. Több bélyegző esetén lehetőség szerint ugyanannak a bélyegzőlenyomatnak a használata szükséges.

 

10.4.    MŰKÖDÉSI IGAZOLÁS

2018. évben kiállított működési igazolás (Statisztikai Hivatal által kiállított regisztrációs igazolás a regisztrációs számról – IČO). Az internetről letöltött igazolás is megfelelő. A tárgyévi működési igazolást minden pályázónak be kell nyújtania, függetlenül az esetlegesen előző évben/években kapott támogatástól!

10.5.    PÉNZFORGALMI SZÁMLA IGAZOLÁSA (BANKI IGAZOLÁS)

Pénzforgalmi számlaszám igazolás, amely tartalmazza a bankszámlával kapcsolatos azonosító adatokat.

 

10.6.    ADÓSZÁM IGAZOLÁS

Adószám igazolására alkalmas dokumentum csatolása szükséges. Ha az adószám a banki igazoláson, vagy más, a fenti mellékletek valamelyikéhez feltöltött iraton szerepel, akkor azt a mellékletet ide még egyszer fel kell tölteni

 

10.7.    NYILATKOZAT

Nyilatkozat arról, hogy a pályázatban megadott információk, a benyújtott mellékletek valódiak és hitelesek. A Nyilatkozat letölthető a NIR felületéről, melyet aláírva és lepecsételve fel kell tölteni a pályázathoz és egy eredeti példányt legkésőbb a pályázat elbírálását követően szükséges a szerződéskötési dokumentációval együtt megküldeni.

A nyilatkozatot a szervezet törvényes képviseletére jogosult személy írja alá, amennyiben a törvényes képviselő akadályoztatva van, a 10.10. pontban meghatározott meghatalmazás csatolása is szükséges a pályázat érvényességéhez!

 

10.8.    PROJEKTTERV 

Az előzetesen megadott szempontok alapján elkészített projektterv, amely tartalmazza az ingatlan pontos vagy becsült területét, felújításnál, bővítésnél az épület korát, a beruházáshoz szükséges engedélyekre vonatkozó információkat, a megvalósítandó beruházást és annak megcélzott műszaki tartalmát (Pontosan mit terveznek, milyen ütemezésben, milyen céllal). A melléklethez használt sablon a NIR-ben elérhető illetve, a bgazrt.hués a www.bgafelvidek.sk oldalról letölthető.

 

10.9.    INGATLAN DOKUMENTUMAI

Tulajdoni lap, idegen tulajdonban lévő ingatlan esetén a tulajdonos(ok) hozzájárulásáról szóló nyilatkozat vagy a tulajdonossal (tulajdonosokkal) megkötött szerződés az ingatlan átruházásával, használatával kapcsolatban. A pályázat benyújtásához be kell szerezni és fel kell tölteni 30 napnál nem régebbi tulajdoni lapot. A tulajdoni lap az internetről is letölthető. Idegen tulajdon esetén a tulajdonostól külön nyilatkozat becsatolása szükséges a fenntartási időszakra vonatkozóan. Minden esetben a beruházás megkezdése előtti állapotot rögzítő fotódokumentáció feltöltése szükséges.

 

10.10.MEGHATALMAZÁS

Amennyiben a Nyilatkozatot nem a szervezet törvényes képviselője írja alá, úgy a nyilatkozattevő(k) meghatalmazásának csatolása szükséges. A melléklethez használható sablon a NIR-ben elérhető illetve a bgazrt.hués a www.bgafelvidek.sk oldalról a pályázati dokumentációból letölthető. Meghatalmazás esetén mind a meghatalmazó, mind a meghatalmazott aláírási igazolását csatolni szükséges.

 

Az okiratok, igazolások magyar nyelvű (nem hivatalos) fordítását külön dokumentumként kérjük csatolni a NIR erre a célra kialakított felületein. A dokumentumok tartalmának valódiságáért a pályázó felel.

 

11.             Hiánypótlás:

Hiányosan és/vagy nem megfelelően kitöltött, de minden mellékletet tartalmazó pályázat esetén a hiányosság rendezésére a pályázónak egyszeri lehetősége van, melyre az erről szóló NIR útján küldött elektronikus értesítés kézbesítésétől számított legfeljebb 15 nap áll rendelkezésre.

 

12.             A pályázat érvénytelen, ha:

12.1  a pályázó a pályázatot nem a felhívásban közzétett célra nyújtotta be;

12.2  a pályázó a kötelezően benyújtandó mellékleteket nem csatolta;

12.3  a pályázó a pályázatban nem a valóságnak megfelelő adatokat adott meg;

 

13.             A pályázatok elbírálásának szempontjai:

A BGA Felvidék Kft. (BGA Felvidék s.r.o.) az alábbi szempontrendszer alapján dolgozza fel a beérkezett pályázatokat:

 

13.1   Tartalmi értékelés szempontjai:


  • A pályázatban foglaltak megfelelnek a pályázati felhívás alapvető célkitűzésének, a határon túli magyar közösségek magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítését, értékőrző és közösségfejlesztő tevékenységének támogatását szolgálja.
  • A pályázat kellően kidolgozott, felépítése logikus, elemei között követhető tartalmi összefüggés van.


 

13.2  Pénzügyi értékelési szempontok:

A vállalt szakmai feladatok, a szöveges indoklás és a projektterv alátámasztják a tervezett költségek (részletes költségtervben meghatározott) mértékét.

 

14.             Döntés:

A pályázatok támogatásáról a Bethlen Gábor Alapról szóló hatályos jogszabályokban és belső szabályzatokban meghatározottak szerint születik döntés.

A döntés-előkészítés alapján a pályázatokról a Bethlen Gábor Alap felett rendelkező Bizottság dönt. A nyertesek listáját a pályázat kiírója a döntéstől számított 15 napon belül közzéteszi a bgazrt.hués a www.bgafelvidek.skhonlapon.

A pályázat kiírója a pályázattal kapcsolatos döntését nem indokolja, és azzal szemben jogorvoslatnak helye nincs.

 

15.             Szerződéskötés:

A nyertes pályázókkal a BGA Zrt. támogatási szerződést köt. A költségvetési támogatás felhasználásának és a szerződéskötésnek a feltételeit, illetve dokumentumait az Útmutató valamint az Általános Szerződési Feltételek tartalmazzák. Amennyiben a pályázat eredményéről szóló értesítésben, illetve hiánypótlásra felszólító levélben meghatározott határidőig a szerződéskötéshez szükséges dokumentumok közül bármelyik nem érkezik be a pályázat kiírójához, vagy nem felel meg az Útmutatóban meghatározott követelményeknek, úgy a szerződéskötési ajánlat hatályát veszti. A BGA Zrt. a teljesítés érdekében a szerződéskötés feltételeként biztosítékot határozhat meg.

 

16.             A támogatási szerződés megszegésének következményei:

16.1. A támogató az Általános Szerződési Feltételekben vagy a támogatási szerződésben meghatározott egyéb esetek mellett jogosult a támogatási szerződéstől elállni, azt felmondani, ha az alábbiakban foglalt feltételek közül legalább egy bekövetkezik a 15. pont szerint támogatási szerződést kötött pályázó (a továbbiakban: támogatott) tekintetében: 

a) a támogatási szerződésben meghatározott megvalósítási időszak kezdő időpontjától számított hat hónapon belül a támogatott tevékenység nem kezdődik meg, vagy a támogatás igénybevételét a támogatott neki felróható okból nem kezdeményezi, és késedelmét ezen idő alatt írásban sem menti ki,

b) hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy a támogatott a támogatási döntést érdemben befolyásoló valótlan, hamis adatot szolgáltatott a támogatási igény benyújtásakor,

c) a támogatott tevékenység megvalósítása meghiúsul, tartós akadályba ütközik, vagy a támogatási szerződésben foglalt ütemezéshez képest jelentős késedelmet szenved,

d) a támogatott neki felróható okból megszegi a jogszabályban vagy a támogatási szerződésben foglalt kötelezettségeit, így különösen nem tesz eleget ellenőrzéstűrési kötelezettségének, és ennek következtében a költségvetési támogatás szabályszerű felhasználását nem lehet ellenőrizni,

e) a támogatott a 10.1. pont szerint tett nyilatkozatok bármelyikét visszavonja,

f) a támogatott a megadott határidőig nem teljesíti vagy nem megfelelően teljesíti a részbeszámolási, beszámolási kötelezettségét,

g) a támogatás biztosítéka megszűnik, megsemmisül vagy értéke egyébként számottevően csökken, és a támogatott megfelelő új biztosíték, vagy a biztosíték értéke csökkenésének megfelelő további biztosíték nyújtásáról a támogató által megszabott ésszerű határidőn belül nem intézkedik, vagy

h) a támogatott a támogatott tevékenységhez szükséges hatósági engedéllyel nem rendelkezik.

16.2. A támogatás jogosulatlan igénybevétele, jogszabálysértő vagy nem rendeltetésszerű felhasználása, továbbá a támogatási szerződéstől történő elállás vagy annak felmondása esetén a támogatott a jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás összegét — az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm.rendelet, valamint a határon túli költségvetési támogatásokról szóló 98/2012. (V.15.) Korm. rendelet szerinti — ügyleti kamattal, késedelem esetén késedelmi kamattal növelt mértékben köteles visszafizetni.

 

17.             Adatvédelmi hozzájárulás

A pályázat beadásával a pályázó egyben hozzájárulását adja, hogy az általa rendelkezésre bocsátott adatokat a BGA Zrt. és a BGA Felvidék Kft. a pályázatok elbírálásának céljából kezeljék, valamint, hogy az alábbi adatokat a BGA Zrt. internetes honlapján közzétegyék:


  • a pályázó neve,
  • lakcíme vagy székhelye,
  • a pályázat BGA tv. szerinti jogcíme,
  • a pályázott összeg,
  • a pályázatról szóló döntés,
  • a támogatási összeg,
  • a támogatás formája, kategóriája, intenzitása,
  • a támogatás futamideje,
  • az elszámolás (közbenső elszámolás) határideje,
  • az elszámolás időpontja, 

A pályázó felelősséget vállal arra, hogy az általa benyújtásra kerülő bármilyen dokumentáció - az az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényben, továbbá az érintettre irányadó személyes joga alapján - nem sérti senki személyiségi jogait és a pályázó rendelkezik mindazon beleegyezéssel, engedéllyel, amely e jogokkal bíró személyektől beszerezhető. Az ezek esetleges hiányából származó következmények teljes mértékben a pályázót terhelik. 

További információk a BGA Zrt. honlapján – bgazrt.hu, www.bgafelvidek.sk illetve, a 2018. évi Pályázati és elszámolási útmutató címszó alatt találhatóak.


Önkormányzati fenntartású óvodák ingatlan-beruházásainak és eszközfejlesztésének támogatására meghívott települések:

1.  Abafalva Község
2.  Ajnácskő Község
3.  Albár Község
4.  Bacska Község
5.  Balogiványi Község
6.  Balony Község
7.  Béna Község
8.  Beretke Község
9.   Bés Község
10.Bogya Község
11.Bögellő Község
12.Csallóközkürt Község
13.Csicsó Község
14.Dercsika Község
15.Dobóca Község
16.Dunakisfalud Község
17.Dunaradvány Község
18.Dunaszerdahely Város
19.Ebed Község
20.Ekecs Község
21.Ekel Község
22.Farnad Község
23.Fél Község
24.Felbár Község
25.Felsőtúr Község
26. Fülekpüspöki Község
27.Gömörsíd Község
28.Harmac Község
29.Hegysúr Község
30.Ipolybalog Község
31.Ipolynagyfalu Község
32.Ipolyvisk Község
33.Izsa Község
34.Jóka Község
35.Karva Község
36.Kelenye Község
37.Királyrév Község
38.Kisgyarmat Község
39.Kistárkány Község
40.Kolon Község
41. Komárom Város
42.Köbölkút Község
43.Kövecses Község
44.Ladamóc Község
45.Lakszakállas Község
46.Libád Község
47.Lukanénye Község
48.Madar Község
49.Mátyócvajkóc Község
50.Medve Község
51.Nagykeszi Község
52.Nagykövesd Község
53.Nagymagyar Község
54.Negyed Község
55.Nyírágó Község
56.Otrokocs Község
57.Páskaháza Község
58.Pat Község
59.Pólyán Község
60.Pozsonycsákány Község
61.Sajógömör Község
62.Sajólénártfalva Község
63.Somorja Város-Tejfalu
64.Szilas Község
65.Szímő Község
66.Taksony Község
67.Tornagörgő Község
68.Tornaújfalu Község
69.Vezekény Község
70.Virt Község
71.Zétény Község
72.Zsigárd Község


Kapcsolódó linkek: Letölthető dokumentumok:
Kapcsolatfelvétel
BGA Komárom, s.r.o.
Duna rakpart 12, 945 05 Révkomárom

Horváth Éva
Mobil: +421 (0) 908 959 033

Csölle Veronika
Mobil: +421 (0) 919 265 443

PhDr. Czibula Ádám
Mobil: +421 (0) 907 757 884